Községek Magyarországon
fejlec

Balaton

A Balaton a Dunántúlon fekszik, annak is a közepén. Határa északon a Balaton-felvidék, nyugaton és délen a Zalai- és a Somogyi-dombság, keleten a Mezőföld. A Balaton viszonylag fiatal képződmény, a kutatók 18-22 ezer évre becsülik a korát. Kialakulása a jégkor legvégső szakaszában kezdődött, amikor is ezt a térséget a Pontuszi-tenger, később annak maradványa, a Pannon-tó borította. A térséget a vízgyűjtő területen lévő patakok lassan feltöltötték, azonban a jégkorszak végi földmozgások töréseket hoztak létre, így a kéreg lesüllyedésével kialakult egy medencerendszer. Ezután különböző felszíni hatások eredményeként a több kisebb tóból egy nagyobb medence jött létre, amely folyamat hozzávetőlegesen 5-7 ezer évvel ezelőtt zajlott le. A továbbiakban a klimatikus változásoknak megfelelően alakult a Balaton kiterjedése. Néha egészen nagy volt, a Tapolcai-medence tanúhegyei szigetekként álltak ki belőle, máskor szinte kiszáradt. A Siófoknál lévő Sió-zsilip 1863-as megépítése óta állandó a tó vízszintje.

Nevének eredete

Magyar elnevezése a szláv "blato" (=mocsár, sár) szóból ered.

Fekvése

A Balaton a Dunántúl közepén fekszik.

Méretei
  • Hossz: 79 km
  • Szélesség: 1,3-12,7 km (átlagos)
    • Legnagyobb szélesség: 12,7 km (Balatonaliga és Balatonalmádi között)
    • Legkisebb szélesség: 1,3 km (a Tihanyi-félszigetnél)
  • Mélység: 3,0–3,6 m (átlagos)
    • Legnagyobb mélység: 12,5 m (Tihanynál)
    • Legkisebb mélység: 0,5–0,8 m (a déli parton, 300-500 méterre a parttól), 1,2–2,0 m (északon, pár méterre a parttól)
  • Terület: 594 km²
  • Partvonal hossza: 195 km
  • Víztömeg: 1,9 milliárd m³
Geológia

A Balaton területe főként mezozoikum kori üledékes kőzet. A Balaton maga 5–7000 éve alakult ki, a holocén kori tektonikai mozgások és az erózió eredményeként. A Badacsony bazaltoszlopai vulkanikus tevékenységre utalnak.

Hidrogeológia

A Balaton vízállására főként a vízgyűjtő területre hulló csapadék, a párolgás és a Sió-zsilippel történő vízszintszabályozás van hatással. Az 5774,5 km²-es vízgyűjtő területre évente kb. 176 millió m³ csapadék hull, ebből 930–1000 millió m³ kerül a tóba. A Balatonra évente mintegy 370 millió m³ csapadék hull. A Zalából és különböző patakokból másodpercenként 17 m³ víz ömlik a tóba. A nyári hónapokban az erős párolgás miatt a vízszint több centiméterrel csökken.

A Balatont tápláló felszíni vizek:

Kis-Balaton

A Kis-Balaton (régebbi helyesírással: Kisbalaton) a tótól délnyugatra található. Korábban a Balaton része volt, de a tó felületének csökkenése miatt leszakadt róla. A Kis-Balatonon keresztül áramlik a Zala friss vize a Balatonba. A Zala menti mocsaras, lápos nádrengetegben sok különleges madár- és növényfaj él.

Az 1920-as években területe a Balaton vízszintjének csökkenése miatt kiszáradt. Ekkor a Zala folyót annak szabályozásával egyenesen a tóba vezették. A Balaton elalgásodása és biológiai egyensúlyának felborulása ekkor kezdődött. 1949-ben a Kis-Balaton környékét védetté nyilvánították, majd a 80-as években helyreállították a mocsárvilágot, így a Balaton vízminősége is javult.

A Zala

A Zala 138 km hosszú, átlagos vízhozama 6 m³/min. Magyarország kisebb folyói közé tartozik, de a Balatonba ez szállítja a legtöbb vizet. Észak felől folyik a Kis-Balatonba, ahol vize oxigéndússá válik és megtisztul, majd kelet felé hagyja el, és Keszthelytől délre, a Balaton délnyugati csücskében torkollik a tóba.

Sió

A Balatonba a Zalán kívül még kb. 30 állandó és időszakos vízfolyás szállít vizet. A vízszint szabályzása érdekében Siófoknál létrehozták a Sió csatornát, amely a Balaton fölös vizét a Dunába vezeti.

Élővilága

A tó élővilága igen gazdag. Megtalálható itt Európa számos madara illetve rengeteg hala.

Halak

  • Angolna
  • Amur
  • Balin (Ragadozó Őn)
  • Busa
  • Csuka
  • Compó
  • Domolykó
  • Fogas, Süllő
  • Garda
  • Harcsa
  • Keszegfélék
  • Pontyfélék

Települések

Balaton környéke

A tó partja az alábbi városok és községek területéhez tartozik:

Északi part

Kelettől nyugat felé:

Balatonkenese – Balatonfűzfő (város) – Balatonalmádi (város) – Alsóörs – Paloznak – Csopak – Balatonfüred (város) – Tihany – Aszófő – Örvényes – Balatonudvari – Balatonakali – Zánka – Balatonszepezd – Révfülöp – Kővágóörs – Balatonrendes – Ábrahámhegy – Badacsonytomaj (város) – Badacsonytördemic – Szigliget – Balatonederics – Balatongyörök – Vonyarcvashegy – Gyenesdiás – Keszthely (város)

Déli part

Kelettől nyugat felé:

Balatonvilágos – Siófok (város) – Zamárdi – Szántód – Balatonföldvár (város) – Balatonszárszó – Balatonszemes – Balatonlelle (város) – Balatonboglár (város) – Fonyód (város) – Balatonfenyves – Balatonmáriafürdő – Balatonkeresztúr – Balatonberény – Balatonszentgyörgy

Közlekedés

A Balatont vasúthálózat öleli körül, melyen a nyári főszezonban rendszeresen járnak vonatok. A BAHART hajójárataival a Balaton minden nagyobb települése elérhető.

A Balaton Mix a MÁV-START és a BAHART közös jegye, amely a tó körüli vasútvonalakon és a BAHART járatain az érvényességi időn belül korlátlan számú utazást tesz lehetővé.

további információ

A jegyek megvásárolhatók a vasútállomásokon és a kikötőkben.

Következő községek

Balatonakali | Balatonalmádi | Balatonberény | Balatonboglár | Balatoncsicsó | Balatonederics | Balatonendréd | Balatonfenyves | Balatonfőkajár | Balatonföldvár | Balatonfüred | Balatonfűzfő | Balatongyörök | Balatonhenye | Balatonkenese | Balatonkeresztúr | Balatonlelle | Balatonmagyaród | Balatonmáriafürdő | Balatonőszöd | Balatonrendes | Balatonszabadi | Balatonszárszó | Balatonszemes | Balatonszentgyörgy | Balatonszepezd | Balatonszőlős | Balatonújlak | Balatonvilágos | Balinka | Balkány | Ballószög | Balmazújváros | Balogunyom | Balotaszállás | Balsa | Bálványos | Bana | Bánd

További községek

Várda | Szemenye | Balatonszepezd | Szamosbecs | Recsk | Csaholc | Noszlop | Csernely | Vizsoly | Tótszentgyörgy | Kesztölc | Galgamácsa | Herceghalom | Hernádkércs | Meggyeskovácsi | Rábakecöl | Szajol | Kajárpéc | Mezőfalva | Szárazd | Szomód | Bácsszentgyörgy | Ócsa | Vasboldogasszony | Petőháza | Tard | Nógrádmarcal | Vanyola | Lőrinci | Monostorpályi | Cserépváralja | Kerta | Máriapócs | Ozmánbük | Győrság | Szorgalmatos | Pósfa | Teresztenye | Kiscsehi | Szendehely | Balatonszabadi | Vasszécseny | Bárdudvarnok | Kisbajcs | Vejti | Hajdúhadház | Nemesszalók | Sorokpolány | Lulla | Cserépfalu